asztrológia
Leave a Comment

A tánc

Sokat metrózom, buszozom Pesten és annyi történetet látok. Pár pillanat, s kibomlik előttem az élet, hogy mennyire sokféle lehet. Főleg a női történetek fognak meg, s azon belül is az anya és gyermek közös útja. Ahogy utaznak A-ból B-be, hogy milyen nekik együtt, hiszen unalmas várakozásban telnek ezek a percek, amíg leszállnak a járműről.  Kapcsolódásuk legtisztább arca mutatkozik meg ilyenkor.

Tegnap őt láttam meg. Egy babakocsit támasztó kreol lányt hatalmas arany fülbevalóval. A babakocsiban egy tejfölszőke kisfiú, alig másfél éves, csörgővel a kezében. A színeik meglepően ellentétesek voltak. Egy “skandináv” kisfiú, egy “mediterrán” nő. A csörgő színeibe és hangjába merülve beszélget saját kis nyelvén a kissrác. A szokásos nyári kép, puha babalábak kalimpálnak az ég felé. Mindeközben az anyuka teljesen elmerül a gondolataiban… Egy aranyfülbevalós nyúlánk Kármen, szűk virágos ruhában, amit elöl a mellkasán fűző fog össze. Termetre nagyon magas, igazán csinos. Fekete haja magasan  kontyba fogva. Arca szenvedélyesen gyönyörű, mintha egy igazi flamencotáncos lenne Madridból.

A lábán kicsit ormótlan ezüst műbőr papucs, a nyakában nehéz aranyozott nyaklánc. Tüzespiros körömlakk a kezén, bordós színű a lábain. Tartja a babakocsit egyik kezével, és néz előre, a baba feje fölé, érezhetően nincs ott. Másutt jár. Az arcát átlengi valami finom szomorúság. De mégis nagyon zsenge és könnyed.

Fiatal nagyon. Szerelem volt ez talán, hisz ilyen boldogan szép baba csak így lehetséges. S még ott benne az emléke a szerelemnek.

A kisbaba egyre vadabbul rázza a csörgőt, az és a karikafülbevaló egy pillanatra összekoppan, a lány a fiára pillant, a kicsi játszik tovább. Az óriási karikafülbevaló fénye megcsillan a metrószerelvény ablakán. A lány megigazítja a babakocsi karfáját, hogy a baba szabadon rugdalózhasson. Most veszem észre, hogy a lány fülén fülhallgató, zenét hallgat. A lány így persze másutt,  múlt és jövő között járkál szabadon, nem ideges, nem feldúlt, a gondolatai, s a zene repítik ide-oda. Hiszen ki mondja meg, hogy a jelenben lehet csak?

A  baba mintha értené ezt az időutazást. Érti, érzi, hogy a jelent most egyedül kell tartania. Erősen rugdalózik. Olykor nagyot sikolt örömében.

Kármen mereng, sokáig. Jópár metróállomást hátrahagyunk, aztán egyszer csak visszatér.  Ránéz a kisfiúra. Megsimogatja a szőke kisember homlokát, megigazítja finoman a parányi Dolce and Gabbana feliratú elnyűtt pólócskát rajta, megsimítja az arcát, megfogja a két kis puha lábat, és szélesen elmosolyosodik. Megkönnyebbülve fellélegzem. Tudom mi következik.

Feláll az ülésről, kihúzza a füléből a műanyag fülhallgatót, megigazítja az óriási arany karikafülbevalót, lehúzkodja a térdén a passzentos ruhát, kiegyenesedik, majd nevetve ölbe veszi a kisfiút. A metró összes utasa őt nézi. Eltűnik a lány lábáról az ormótlan ezüst cipő, fekete kopogóssá válik. A kontya teli lesz apró fehér virágokkal, a fűzős szűk miniruha piros fodros ruhává alakul, tüze belepi a metrót. Magához öleli a kisfiút, és csak pörögnek, forognak önfeledten, amíg a metró be nem farol a Kelenföldi metróállomásra.

122794580_FlamencoAndfaluc_237a_Spain.jpg

 

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s