Vénusz-Jupiter együttállás

Január 22-én érdemes jó korán kelnünk, mert távcső nélkül is látható lesz az égen a két jótevő bolygó, a Vénusz és a Jupiter együttállása. Úgy tűnik majd, mintha egy ‘óriáscsillag’ lenne odafent.

Nem csak az égre érdemes figyelni, hanem arra is, hogy kihasználjuk ezt az áldásos állást idelent is.

Vigyünk bele ebbe a hétköznapba valami vénuszit, érzékit, érzékelésünknek, érzelmeinknek kedveset, és valami kis csodát. Nyíljunk ki a szépre, így vagy úgy. Főleg mi nők, hisz a Vénusz mindannyiunkban benne lakozik. Szerezzünk be egy szép ruhadarabot. Szépítkezzünk,  hallgassunk zenét, tegyünk egy szép sétát. Vegyük meg az első tavaszi virágot a sarki virágosnál. Randevúzzunk. Menjünk társaságba. Pezsegjünk. A Nyilasban összeölelkező sokasító Jupiter és érzéki Vénusz most segít, hogy a Bak jegy által leuralt hónap és sok fegyelem után egy pillanatra elkényeztessük magunkat.

Gondoljuk csak el, azt mondják az elhíresült Betlehemi csillag is egy ilyen Vénusz-Jupiter együttállás volt. Még, ha munkanap is lesz, próbáljuk meg aznap (kissé vénuszi módon) megélni magunkban, másokban vagy másokkal a csodát.