“Úgy hiszem, annyi rétegben nyílik egy nő egy férfinak, ahány rétegét a férfi befogadni képes.” (Tisza Kata)

 

A Nő és a Férfi bennünk

Az elmúlt időszakban (talán a retrográd Vénusz időszaka hozta ki belőlem, amiben épp vagyunk, sőt biztos) sokat gondolkoztam azon, hogy a Férfi és Nő közötti közös út minőségét, erejét, vagy egyáltalán azt, hogy létrejön-e a két fél között, mi határozza meg.

A Nőben ott a Vénusz egyrészt, a tisztán Nő, a szerelem, az odaadás, az önátadás, a Nő, mint a vágy tárgya, és ott a Hold ereje is, amiben ott már akár az anyaság minősége is, a befogadás, az állandó apály és dagály, az érzelem, az intuíció.

A Férfiban ott a Mars, a tisztán Férfi, a harcos, és ott a Nap, ami a teremtés, a megtartás, a tudatosság, a saját belső igazságának felvállalásából fénylő Férfi ereje.

A Nőben van férfirész is, a Férfiben is női. Akkor vannak helyén a dolgok viszont, amikor útjuk összefonódik, ha a Nő a Vénusz és a Hold, a Férfi pedig a Mars és a Nap ‘eszköztárát’ használja döntően.

 

A 21. században szabadon kapcsolódhatunk és ez jó

Valamikor régen az egyetemen egy művelődéstörténeti órán, kezembe került egy érdekes tanulmány arról, hogy a Viktoriánus-kor mennyit tett azért, hogy a 20. században aztán a házasság legyen a fő mérőeszköz arra, férfiak és nők esetében, hogy ‘révbe értél-e’ avagy nem, boldog vagy-e vagy nem. Anglia képeslapok ezreivel árasztotta el Európát, amelyeken az ideális férfi és nő házasságban fonódik össze a végtelenig… A közös út tisztán a kinti közös utat jelölte. Ezzel lett a 20. századra a párkapcsolat jelölője a gyűrű és a házasság, hogy aztán a 20. század végére olyanba fussunk, hogy minden ezen a téren átalakuljon, és a Nő és Férfi már, mint Ember és Ember is kapcsolódhasson, annak örömével, hogy a közösbe beleadhassa akár a saját lelke útját is.

Közös utat sokan járnak, így vagy úgy, a közös út úgy is megtörhet, ha egy pár egész életében együtt marad. Ezek azok a kapcsolódások, amik a kompromisszumok, a megalkuvás, a mozdulatlanság, a félelmek mezsgyéjén igazából egy idő után nem csak a közös utat, de a két embert is derékban eltörik. Ebből aztán egyik-másik fél kinéz, vagy, ha az sem mindkettő elizolálódik a másiktól és magától. Ez tovább billenti a már így is megsüllyedt hajót. Hosszabb távú eredménye a hitvesztés, elszomorodás, a bezárkózás.

Aztán vannak azok, akik a közös utat meg tudják tartani, s annak erejével folyamatos diskurzusban vannak a másikkal, figyelnek egymásra, és nem rettennek meg attól, ha a másik (is) szemük előtt változik napról napra. Az őszinteség, az áramlás, a teremtőerő mozgatja itt a két felet, s a másikban meglelt öröm. A közös út, itt, ha véget ér, nem megtörik, hanem csupán átlényegül, átfordul másba, pont azért, mert a két fél már egy ponton nem tud esetleg tanulni egymástól, vagy nem akar. És továbblép. Ha egy ilyen mély elköteleződésen alapuló, őszinte,  de szabadságban megélt kapcsolat sokáig él, szólhat egy életre is… Nem megszokások mozgatják és félelmek, hanem a mély lelkiség.

20aced6a178bb7edd542cd316e820431

Az, amikor egy Férfi és egy nő megszólítja egymást, az azért nagy energia, mert minden, de minden megeshet.

A két fél behozza egész élettörténetét, lelkiségét, erősségeit és gyengéit, tudattalanját, és engedélyt ad a másiknak, hogy az a kapcsolódással része legyen annak. A két fél személyisége döntő abban, hogy meddig tart a közös út. Vannak, akik intuitívan percek alatt olyan kapcsolódásba kerülnek, ami megalapoz aztán minden a jövőben megvalósuló közös tapasztalást, vannak, akik lassabban.

Hogy milyen minőségek, vagy fázisok bukkannak fel, ha egy Férfi és Nő találkozik, azt így fogalmaznám, mint itt az alábbiakban (a fázisokat úgy értelmezve, hogy azok sorrendje lehet bármilyen, azok akár összes fázisa, egy perc alatt is lefuthat egyszerre, mint egy számítógépes program a Férfi és a NŐ között, ha olyan vonzás vagy erő van közöttük, de van, akinél szép sorjában, egymás után, van, akinél össze-vissza). Bármelyik fázis eltörhet, ha nincs hajlandóság a változásra, nyitottságra, felelősségvállalásra valamelyik félben, vagy bátorság, vagy kockázatvállalás. Mert valahogy ez mind kell a megtartó szerelemhez, s egy hosszabb közös úthoz.

Fázisok/minőségek:

1.

Egymásra csodálkozás

Amikor egy férfi és nő egymásba botlanak, először az egymásra csodálkozás fázisába esnek.  A csoda eleme ott velük. Átsző minden pillanatot.

2.

Kitárulkozás

Az első pillanatok után elindul egy ösztönös folyamat, mindkét fél önkéntelenül kitárul. Megoszt. Beszél. A Nő apálya/dagálya, befogadása kibillenti a Férfit, a Férfi tömör ereje megtartja a Nőt, ezzel, kilépnek a megszokottból egymásért. S diskurzusba keverednek, olyan eszközökkel épp, ami nekik rendelkezésre áll a kapcsolódáshoz.

3.

Merülés

Ha az egymásra csodálkozás fázisán túljutottak, akkor jön a merülés. Elmélyülés egymás lelkiségében. A merülés kockázatos, hisz másként vesszük ilyenkor ‘a levegőt’, vagy egy darabig akár vissza is fogjuk a ‘levegőt’, mert olyan erős a merülés élménye a másikkal. Mélységes mély tenger képe előttem, a Férfi fogja a Nő kezét, a Nő a Férfiét, és merülnek egyre, s mélyre.

A merülés már magában hordozza a bizalom erejét. A két fél lélekrészeket nyitogat meg a másik előtt. Lemerül az érzések, érzetek világába.

4.

Ölelés

Aztán ott az ölelés fázisa. Amikor bekapcsol a testiség a lélek egyértelmű kapcsolódása után, vagy közben. Ha ez működik, az tovább növeli a Férfi és Nő közös erejét. A Nő (mint azt Keleten, már évezredek óta vallják) felviszi a Férfit a Teremtőhöz vénuszi szépségével és odaadásával, befogadásával). A Férfi itt kontrollt veszít, és ez jó. Megéli a ‘tudat(osság) elvesztésének’ szabadságát. A Nő is épp így, de  ezzel együtt a Nőben a Férfi ölelése erős biztonságérzetet is kelt.

Az ölelés fázisa, és minősége, isteni ereje arannyal lepi be a közös utat.

5.

Elfogadás/tükröződés

A tétel, miszerint, csak úgy tudom elfogadni a másikat, ahogy van, ha magamat is el tudom fogadni, ahogy vagyok, közhelynek tűnik, de igaz. Az elfogadás mértéke a két fél között nagyban fogja befolyásolni a közös utat. Ha nem fogadom el magam, a másik sem fog. Amit elfogadok magamból, azt elfogadja a másik is, stb, stb.

Persze semmi sem ilyen egyszerű és lineáris.

Hiszen például akár az első 3 fázisban, a rácsodálkozásban, a merülésben és az ölelésben, ha van kémia és nyitottság, már sokat fejlődhet a Férfi és Nő saját maga elfogadásában is.

Hisz a másik folyamatosan tükröket mutat.

Ez, és ez, és ez is te vagy. És ezt szeretem, mind. Szeretem benned ezt és ezt. És szeretem magamban azt, hogy szeretem benned ezt és ezt. Szeretem magam is ott, ahol szeretlek téged. 

Mondjuk a tükrök néha torzíthatnak is, az út része az is, hogy olykor a tükörben nézve (vagy általa) homályosan látunk. A tükörbe, ha nem kellő tudatossággal nézünk, akár a vágyott kép is megjelenhet benne, aminek nem sok köze van a valósághoz. És az nehéz…

Ebben a fázisban sokak szétrebbenhetnek, mert nem bírják el, amit a tükörben látnak.

A tükör is mélység, a merülés része, ha belenézünk, látjuk-e a másikat, vagy csak önmagunkat? Látjuk-e mindeközben magunkat, vagy csak a másikat? A közös út könnyen egyensúlytalanságokba futhat…

6.

Felsejlik a múlt

A ‘Felsejlik a múlt’ fázisa (hangsúlyozom akár az első vacsoránál is megtörténhet, vagy az első pillantásnál is, mert nincs idő) fontos.

A múltunk részünk. Ahogy bepillantunk a másik múltjába, mint egy mély kútba, úgy fejthetjük fel saját múltunkat is a merülés közben, egymás ölelésében.

A ‘Felsejlik a múlt’ fázisában ott az előző 5 fázis vagy minőség ereje. Itt sokak megrettennek. Megérteni a másik élettörténetét és elfogadni, megismerni a másik sebeit… A két fél, ha van erős kapocs, önkéntelenül elkezdi gyógyítani az első öt fázis erejével a múlt sebeit. A múlt belefut a jelenbe, a Férfi és Nő jelen-léte egymás életében még rendíthetetlenebb lesz. Megismerjük a másik múltját, lélektörténetét, és mindezzel együtt öleljük a jelenben.

A ‘Múlt felsejlik’ fázisa azért fontos, mert, ha ott olyan mély és kezeletlen seb tátong az egyik fél lelkén esetleg, ami fékezi a kapcsolódást, vagy tompítja, eltöri a hitet, a bizalmat, a nyitottságot, akkor könnyen eltörhet a közös út. Még itt is lehet, kiskapu, vagyis az eltört lelkű fél, nyitott a változásra, utánamegy, és addig nem nyugszik, amíg a sebe nem gyógyul, magáért, de a másikért is teszi. Fejlődik.

Vannak lenyomatok a lelken,  amelyek, ha egyik fél személyisége mozdulatlan, és nem kíván a végére járni megoldatlanságainak, akkor romba dönthetik az összes előző fázist és minőséget a Férfi és Nő között. És akkor nincs közös út.

Ha már kitárulkoztak, megmerültek, ha öleltek és tükröztek, és elfogadtak, de egyiknél egy mély seb, nagy bizalmatlanságot kelt, akkor a szerelem elvész, nem tudni időben mikor, s ez nem is érdekes, de el fog.

Merthogy van egy pillanat (ez sem a megszokott időfelfogásunkban, hanem bent a lélek szintjén mélyen), amikor az a fél, aki fél (akiben egyébként tükröződünk, tehát ezzel nekünk is lesz dolgunk), eldönti, hogy el mer-e menni sebzettsége gyökeréig. S mer-e változtatni. Ha mer, jön az utolsóelőtti fázis, ami elindíthat egy közös belső utat (ez az AKARLAK fázisa, erről lentebb).

A Változás stációi ennél a félnél, saját belső útján, ugyanazok lesznek, mint a Férfi/Női összefonódásban:

  • magamra csodálkozás
  • kitárulkozás
  • ölelés
  • elfogadás
  • felsejlik a múlt
  • akarlak (az önvaló felismerése, és befogadása)
  • az elengedés/megengedés

7.

AKARLAK

Egy közös út addig fut, amíg van hajlandóság mindkét fél részéről a nap mint nap átlényegülésre, és a lélek kapcsolódására. Az AKARLAK fázisa nem csak szavakkal történhet, meg, sőt (talán jobb is, ha nem, hanem tettekkel. Ez egy deklaráció, hogy rálépek veled az útra.

Ez a fázis az, amikor annak ellenére, hogy fogalmam sincs, hogy mi jön (tehát minden addigi kontroll és irányítás kipereg a kezeim közül, mint a homokszemek), megfogom a kezed, elengedem a kapaszkodókat, megengedő leszek, és elrugaszkodunk.

8.

Az elengedés/megengedés

Ez a jöjjön, aminek jönnie kell energiája. Mint mikor egy forró szikláról a hűs tengerbe ugrunk. ÉS úszunk, merülünk, mélyülünk, kitárulkozunk, fejlődünk.

 

A közös fejlődésről

“Kézen fogva nem lehet fejlődni” (Daubner Béla)

Úgy vélem, ha közös útra lép két ember, a külön belső útjuk ennek ellenére fut tovább. Ez persze nagy rizikó. Minden nap más lesz. Köztük. Persze a két belső út számos ponton összefut majd mindig.  De nem lehet egyforma, pusztán azért, mert egymás kezét fogják. Minden egyén saját születési képlettel rendelkezik, mindenkinek más az életterve. A találkozásaink lehetőségek a közös fejlődésre.

A társunk egy pontig tud segíteni a fejlődésünkben, egy ponton túl egyáltalán nem. Ha társunk van, akkor is megmarad a felelősségünk annak terén, hogy hogyan fejlődünk tovább, mi felé nyílunk.

 

A találkozások, az önátadás, és a Közös Út

Akit észreveszünk az életben, aki előtt furcsán megigézve megállunk, vagy, akibe csak úgy belebotlunk, és öröm, akinek a hangja megszólít, aki emlékeztet valamire, ami szép, akihez odafordulunk önkéntelenül, mert hozzánk hasonlatos, vagy épp teljesen az ellentétünk, s azért vonzó, akkor mindig elindul valami, talán egy közös út… Hogy mennyi ideig, milyen mélységben, az a Férfi és Nő belső útjának, és személyiségének a függvénye….

Minden új találkozás lehetőség a közös útra, de nem csak ennyi, lehetőség az önmagunkra való rácsodálkozásra, az önmagunkban való elmélyülésre, önmagunk elfogadására, a múltunk, gyökereink értelmezésére, a fejlődésre, s végül az önátadás képességének átélésére.

 

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: