Olykor leülök, s azon gondolkozom, mit nyertem, kaptam ennek az évnek a szokásosból kifordult minőségéből. S mit veszítettem (Bikában jár az Uránusz, márciusi erős érintettségével kifordított minket a megszokott mederből. Az Uránusz 2020 novemberétől újra aktívabb lesz, és teszteli a rugalmasságunkat).

Egyértelműen az egyik legnagyobb nyereség nekem, mint Nő, mint anyuka, mint ember, mint ‘írni vágyó és szerető’, a reggelek, a hajnalok. Végre hozzájuk férek.

Fél éve a mindennapokban az egyik legnagyobb erőt az kívánta nap mint nap, hogy mindenki elérjen munkába, iskolába. Főképp télen volt kegyetlen. Persze az élet ezzel (is) jár, vannak feladataink, felelősség. S ez is rendben van persze. Tanuljuk, hogyan állunk helyt, nap mint nap.

Nekem ennek az évnek a legnagyobb ajándéka, hogy a reggeli rohanás kiveszett a karanténnak köszönhetően. Kiradírozták az életünkből.

A gyerekeim addig alszanak, amíg jól esik nekik, még iskolaidőben is alhattak 9-ig (tehát megvalósult, amire mindig vágytunk, hogy ne legyenek kialvatlanok, feszültek, hajszoltak). Nekem pedig kinyíltak a hajnalok, nemcsak hétvégén, hanem a hétköznapokban is. Reggel 8-9-ig, amíg elindul a home office, és a persze ugyancsak szokatlanságokkal teli feszes munka, addig hosszú órák…

A felkészülésre, az elmélyülésre… Persze, amikor szaladni kellett régen, akkor 5-10 perc alatt is meg tudtam ezt, akkor annyiba sűrítettem a hajnali csendet.

A reggelek nekem olyanok kicsit, mint, amikor a távolugrásnál a sportoló elrugaszkodik, és nagyon nem mindegy, hogyan teszi (gyermekként, ez nagyon megviselt, az a pillanat, hisz, ha nem jókor, nem épp oda léptél, nem épp olyan lélekállapotban, akkor az ugrásod egyszerűen szétesett).

Szerintem a reggelek fontosak, mindegy, hogy alvással készülünk fel, s ezzel kipihentebben kelünk, vagy épp aktív, éber hajnalokkal. Felkészülés ez az új napra.

Van egy lap a naplómban, ahova azt írom, mit nyertem és mit veszítettem ennek az évnek a szokatlanságai között navigálva. A lista napról napra bővül.

66f7cae80159cdc084dd80af85781a76

Most valahogy felnagyítva éljük meg, látjuk meg, tapasztalhatjuk meg pillanatokra az Önnön szabadságunk erejét, és ezzel párhuzamosan azt is, nagyítva szenvedjük meg, ahol korlátok közé szorítottuk magunkat.

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: