Ami az enyém,

azt messzeségben látom,

s mi eltűnt,

az lesz valóságom.

Goethe: Faust

Olyan év ez, amikor nehéz eldönteni, hogy most akkor a féket tapossuk, vagy a gázt.

Mindkettő feladat.

Az 1-2 éve még adakozó Jupiter (Nyilasban), tavaly decemberben átlépett a Bak jegyébe, s ezt közvetíti most (elég nyomatékosan a Plutóval együttállva): adok, továbbra is, mint Nagy Jótevő, de csak akkor, ha tartod az irányt, ha kicsit visszafogod magad, ha mutatsz némi alázatot, ha most igazán beleállsz az igazadba. Ha visszaveszel abból, amiből szükséges, hogy kitűnjön egy ponton mi az igazság, mi az igazságod.

Az év egyik vonulata ez. Vegyél vissza (az egódból, az akaratosságodból, abból, hogy neked minden jár). És persze a többi nagybolygó az égen ugyanezt közvetíti, a nagy hármas (amelyre elmúlt 100 évben nem volt példa, hogy ők így együtt álljanak): vegyél vissza a szélsőségekből, tedd magad középre, egyensúlyoz inkább, mint kockáztass, tedd rendbe a dolgaidat végre, ne hagyd, hogy eluralkodjon a rendetlenség, fejetlenség az életedben, vegyél vissza a fogyasztásodból, legyen tartásod és tartsd az irányt.

A másik vonulat viszont az (miután a fentieket érted, megérted), hogy változol, változni fogsz. Ezzel a változással épp azt az erőt nyered ki a döntéseid mély és olykor kaotikus üstjéből, ami ahhoz kell, hogy végre megnyomd a gázt. De akkor, ha a fékek is működnek benned, talán belátod, akkor a gázt is másként nyomod.

(Most a Mars Kosban, nagy lehetőség az elkövetkező pár hónap a tevékeny, dinamikus haladásra, küzdelemre, cselekvésre ott, ahol szükségét érezzük).

Azok a szakaszok az életemben, ahol halogattam (amelyek lehettek akár hosszú évek is), nem hagytak nyomot, mármint olyat, ami nekem, lelkemnek való, és fényes. Azok az évek, ahol tettem a dolgom, figyelmesen, de léptem, újba léptem, haladtam, hagytam magam ezzel átlényegülni, életem legfényesebb, legintenzívebb, legszeretetteltelibb időszakai voltak, még, ha volt bennük fájdalom is, de magukban hordozták saját belső igazságomat.

Haladtam, nem halogattam.

Azt érezzük a gyomrunkban, vagy másutt, ha halogatunk, nem lehet elbújni előle. Annak külön érzete van. Nem összetéveszthető semmivel. Az kicsit olyan, mint, amikor egy hosszasan síró kisbabát az anyja nem vesz a kezébe, és nem öleli. Ha halogatunk, akkor hagyjuk, hogy egy részünk el-hal-jon, eltávolodjon tőlünk, hagyjuk, hogy leváljon rólunk.

Hogy miért halogatunk? Mert félünk. A félelem, ha nem kezeljük, egy ponton lebénít. Megállunk. És akkor az már nem is halogatás, hanem ‘kishalál’.

Amit halogatunk hosszasan (vágyat, tervet, álmot, találkozást, kapcsolódást, lépést, megoldást vagy feloldást), az egy ponton tényleg eltávolodik tőlünk, s végképp lehetetlenné válik.

brown canoe on calm body of water

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: