Asztrológiai tanácsadás és további írások: http://www.barnabeata.com

Ha emlékeztek a Szaturnusz átlépett már ez évben egy időre Vízöntőbe (március 22-én), hogy nyár elején aztán visszahátráljon Bak jegyébe. Ha visszanéztek a márciustól júliusig terjedő időszakra, elmondható, mintha egy trailert kaptunk volna abból, mi jön most majd 2020 decembere után, amikor most évekig tart majd ebben a jegyben a Szaturnusz.

A tavaszi jegyváltás

A Szaturnusz a nagy Tanító. Nem véletlenül követi a Vízöntő jegy a Bak jegyet sorrendben, úgy kaphatjuk meg a levegős Vízöntő jeggyel járó szabadságot, ha végigjártuk a földies Bak jegy leckéit.

Március 22-én a Szaturnusz átlépett a Vízöntő jegyébe (utoljára 1991-1994-ben volt itt). Ebben a jegyben haladt július elejéig, akkor visszalépett Bakba. Majd most újra eléri a Vízöntő jegy 0 fokát, épp holnap (2020.12.17.). 

Valljuk be, a tavaszi jegyváltás elég sokkoló időszakot indított. Leállt a világ. Hirtelen kellett kapcsolnunk, hogy mit hogyan kezelünk. Érdekes látni, hogy most, amikor másodszor történik ez meg ebben az évben mennyivel okosabbak vagyunk már. S mennyivel rugalmasabbak, mennyivel innovatívabbak. 

A Szaturnusz 2017 óta a Bak jegyében járt, ami egy földelt, lassú, kemény, stagnáló energia. Olyan kérdésekkel kerülhettünk túlnyomóan szembe, mint:

  • Mi felé tartsak? Mik a céljaim? Milyen ambícióknak adjak magamból? 
  • Milyen lépéseket kell tennem a vágyott terveimért?
  • Milyen szabályok mentén érdemes haladnom, hogy tudjam tartani az irányt? 
  • Hol nem vagyok mértéktartó? Hol vagyok szélsőséges?
  • Mik a korlátaim, és azokat hogyan tudnám kezelni? Feloldani? 
  • Milyen múltbeli sérelmek, sérülések akadályoznak?
  • Hol kell még felelősséget vállalnom, ahol még nem tettem meg? 

A Bakban járó Szaturnusz egyik üzenete, a ‘Ki mint vet, úgy arat’, erősen velük volt az elmúlt három évben. S döntően ‘kinti’ célokért küzdöttünk.

A fókusz a Szaturnusz jegyváltásával áthelyeződik másra. A Vízöntő jegy levegős jegy. A jegy hangsúlyozza az egyén és a közösség erős kapcsolódását, a humánumot, a másokért tenni akarást, a géniuszt, az új ötleteket és megoldásokat, a jövőt, az innovációt, a merészséget, a radikális változást.

Azt az érettséget, amit elértünk az elmúlt három évben az erős Bak energiák kapcsán, abba csatornázhatjuk most már, hogy fűzzük rá az elérteket az alábbi gondolatmenetre:

  • Miben vagyok egyedi?
  • Miben vagyok más?
  • Hogyan lehetne ezt az egyediséget végre kibontani magamban, és felvállalni?
  • Erre építeni egy víziót, amely tükrözi az önvalóm, a belső vágyott utam, amely lehet akár olyan út, amellyel adni tudok másoknak?
  • Ezzel a tehetségemmel, hogyan tudom segíteni a közösséget?
  • Hogyan tudok hozzájárulni víziómmal  a hálózatépítéshez, a networkinghez, ami már most erősen tapasztalható a világban?
  • Milyen új megoldásokat találok, amelyek kisöprik a régi struktúrákat, akár az én életemben, akár közösségi szinten?
  • Persze nagy témája a jegynek a szabadság kérdése is. Mi nekünk a szabadság? Hogyan tudjuk megélni? Fogunk ezzel bíbelődni, hisz odakint furcsa korlátok lesznek.

Utoljára a Szaturnusz Vízöntőben 1991-1994 között járt.

Érdekes ránézni, hogy miben voltunk akkor, mert esetleg hasonló energetikát fedezhetünk fel most majd az elkövetkező három évben. Gondoljunk bele, 1993. április végén adták ki a www. forráskódot, ezzel lett ingyenesen elérhető mindenki számára az internet (World Wide Web). Ami, teljesen átformálta a világot.

Mindent, ami előre(visz), ami innováció, ami forradalmi megoldás, ami megosztása a tudásnak. Tudásmegosztás, erőforrások megosztása. Olyan ideák beemelése mind egyéni, mind kollektív szinten, amit régen akár elképzelhetetlennek gondoltunk, most könnyen beemelünk a jelenünkbe, jövőnkbe.

Egy példa erre:

1963, a Szaturnusz akkor is Vízöntőben járt: Nelson Mandelát életfogytiglanra ítélik az apartheid elleni küzdelme kapcsán. Eltelik 30 év, a Szaturnusz közben körbejárja az összes jegyet és visszatér Vízöntőbe, 1993-ban Nelson Mandela Nobel Békedíjat kap ugyanezért a tevékenységéért. Az apartheid vége, Dél-Afrikában új Rend alakul…

A Vízöntő jegy, a JÖVŐt szimbolizálja. Abba lépünk most kicsit át…

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s