Kicsit változik a dinamika odafent. Először is a Nap átlépett Halak jegyébe a héten, a Vénusz is lassan átlép, illetve a Merkúr elindul előre. Január 30 óta hátráló mozgásban volt, mentálisan megdolgoztathatott minket ez az időszak. Hiszen, ahogy jeleztem nem mindennapi kapcsolódásokat produkált a február. A Merkúr lényegében együtt állt Jupiterrel, Szaturnusszal, Nappal, Vénusszal mindeközben Vízöntőben: esetleg jöhettek olyan szokatlan gondolatok, helyzetek, aminek kapcsán most erős változásban gondolkozunk vagy (irány)váltásban. Ezek a bennünk kifakadó gondolatok a Merkúr irányváltásával odakinti lépésekbe, elhatározásokba, szándékokba futhatnak.
Azzal, hogy vége a Merkúr retrográd időszaknak, minden bolygó direkt mozgásban van most az égen (egészen április közepéig), ezzel a hátráltatások szűnnek, kicsit magasabb sebességre kapcsolhatnak a dolgaink. Persze, ha a belső szándék tényleges külső lépésekbe fut, akkor.
A Szaturnusz/Uránusz kvadrátja velünk: mi marad, és mi menjen, mert mennie kell. A Halakba lépett Nap, és majd a Halakba lépő Vénusz a napokban tovább finomítja a megérzéseket, megéléseket, s ez további segítség a tisztánlátáshoz, s ahhoz mikor mennyit, merre lépjünk az elkövetkező napokban, hetekben.
A Mars és Plutó szépen kapcsolódik a napokban, a Bika Mars (rá)segít, hogy akár tavalyi évben már megszenvedett nehézségek tanulságai nyomán továbblépjünk. A Plutó a félelmeink nyomán feltörő tartalmak révén navigál minket, hogy merjünk mélyre menni ebben.
Az erős uránuszi energia miatt azt érezhetjük hogy minden nap teli ‘elektromossággal’. Minden nap más. Ezzel sokat kell beletenni tudatosan a jóllétünkbe.
A lassan bekúszó, fent említett Halak energia segít(het) az elcsendesedésben, a befelé irányuló figyelemben/figyelésben.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s