https://barnabeata.com/elerhetoseg/

Plutó-Mars trigon

A Plutó és a Mars kapcsolódik az égen, erős Skorpiós energia, ami mindig a változás tematikáját dobja fel. Mivel 2020-at úgy zártuk, ők támadták egymást, s valljuk be az év végét inkább kicsit elengedtük, hogy majd lépünk a felé vagy továbbgondoljuk azt, ami tavaly lelassult, megakadt, 2021-ben. Maradtunk sokan a komfortzónánkban. Itt most érdemes megmerítkezni a két bolygó stabil erejében, mert ez egy jótékony kapcsolódás. Mindketten földies jegyben segítenek belső transzformatív folyamatok fizikai síkon való megélésében. A Mars az immunrendszerünk is, tudatosan kapcsoljuk a testet a lélekhez, a szellemhez a napokban. Ne szakítsuk le egyiket a másikról, mert ezek mindig is összetartoztak, és most is összetartoznak.
Ez az év bár erős tudatossággal kezelve, de a lehetőségek éve, főképp a belső átalakulásra való potenciál nagy most, a napokban a két bolygó ehhez ad támogatást.
Bármi terhel, terhelt, most aktív és tudatos odafigyeléssel, jelenléttel, gyógyul, gyógyulhat.
Minden bolygó direkt mozgásban.
Vénusz átlép Halakba, segít árnyaltabban látni, megélni a kapcsolódást magunkkal, másokkal. Segít harmonizálni.
A stabilitást magunkban meglelni úgy lehet, ha minden percben ápoljuk a kapcsolódást magunkkal. Az erőnk, mint tudjuk, belülről fakad. S a testünk jelzi az egyensúlytalanságokat. Figyeljünk a napokban a jelzéseire.
Talán érzitek, hogy a kinti ambíciókról 2020-as paradigmaváltás óta áthelyeződött a hangsúly a belső erőforrásainkra, s hogy azokat hogyan kezeljük, egyáltalán felismerjük-e. Csak magunkon keresztül tud megvalósulni bármi odakint, olyan forgatókönyvvel, ami minket bizonyosan szolgál.

A Mars és a Plutó ennek felismerésében, kezelésében segít a napokban.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s