Erős jegyváltások, a személyes bolygók aktívan motiválnak minket, hogy tartsunk előre, ami volt, az már nincs, a Szaturnusz és Uránusz kvadrát minősége újra felerősödik a térben: destabilizálódás, melyből (ki)nyerhetünk, ha tudatosak vagyunk, egy újfajta stabilitást…

A személyes bolygók (Nap, Merkúr, Vénusz) e hónapban nagyon aktívak lesznek, jegyet váltanak, a jegyváltásukat egyéni szinten megérezzük, Kosból Bika jegyébe sorolnak át a fenti bolygók, ráadásul az Uránusszal kapcsolódnak majd a hó vége felé, és ez hozhat újdonságokat, meglepetést, hirtelen fordulatot, égzendülést, plusz földindulást, és ugyancsak kiemelendő, hogy a hónap végén aktivitásukkal a Szaturnusz és Uránusz kvadrátját is újra kissé bekapcsolják. A Mars is jegyet vált, a Rák jegyébe lép át Ikrekből, érzelmes időszakot élünk mindenképpen, ebben a jegyben a dinamikánkra, hangulatainkra majd erősebben hathat az a hullámvasút, amit a napjainkban megélünk.

A Plutó Vénusszal fog leckézni, ami fokozhatja az intenzitást, kötődéseink terén. A Plutó mindeközben majd hátrálni kezd április végén, tehát vége ‘a minden bolygó direkt mozgásban’ időszakának. Amikor a Plutó irányt vált, az mindig nyomaték. A hó utolsó napjai tehát bizonyosan hoznak majd olyat, ami tanulságos lesz, vagy olyan üzenet, érzet, ami esetleg mélyre megy. Úgy mélyre, hogy akár fájhat is. De ezt az elmúlt időszakban megszoktuk. És tudjuk, bármi átég rajtunk, az nem haszontalan. A Telihold (Skorpióban) és az Újhold (Kosban) is Mars uralt lesz e hónapban, lesz belső munka, nem fogyunk ki a feladatokból.

Annyi pozitivitást igyekezzünk betölteni a napjainkba, amennyit csak tudunk. Vegyünk elő minden lehetséges technikát, ami megemelheti napjaink rezgését.

1. hét

Személyi bolygók nagy része Kosban, a kezdet energetikája, az Én a fókuszban, a Vénuszt betámadja a Plutó, kötődéseink, vágyaink, s az azokkal kapcsolatos félelmek mélyülhetnek…

A Vénusz és a Nap Kosban, s átlép ebbe a marsikus jegybe a Merkúr is a hónap első napjaiban. A március utolsó napjai kicsit annak a jegyében teltek, hogy a Halak Merkúr, ami amúgy is egy furcsa elúszó energetika együtt állt a Neptunnal, kicsúszhattak a napok a kezünkből, nehezebb lehetett a koncentráció, a fókusz, a gondolkozásunk esetleg sokszor elvitt minket a realitástól, jellemző lehetett az eszképizmus, legszívesebben kiszálltunk volna a mókuskerékből. A Plutóval alkotott szép fényszöge, segíthetett, hogy megfogalmazzunk olyat, ami nekünk fontos, vagy leírjunk, lejegyezzünk, vagy kifejezzünk, olyat, ami foglalkoztat minket.

A Merkúr jegyváltása amiatt jó, hogy ebből az álomszerű állapotból kikerülhetünk gondolatilag és kommunikációban. A Kos Merkúr fókuszált, célorientált, kezdeményező energiába húz át minket.

Igy már három bolygó a Kos jegyében. A március végét megfűszerezte, hogy a Vénusz és Nap együtt állt, és a Chironnal is, amely aszteorida arról híres, hogy eredendő sérüléseinket szimbolizálja. Március utolsó napjaiban, ha figyeltünk eshettek meg velünk olyan események, lehettek olyan napjaink, amikor erős gyógyító energiákat érezhettünk, sokszor a gyógyulás úgy érkezik, hogy átég rajtunk még és még olyan, amit nem nem tudunk kezelni, ami fáj. A sérülékenységünk jobban kitűnhetett.

A Kos jegy mindig magunk felé viszi a fókuszt. Mi mit akarunk? Mi mi felé akarunk tartani? Mi kik vagyunk? A Kezdet energiája. A cselekvés energiája. A tetterőé. Az akaraté.

A március végén beállt Mérleg Telihold erős feszültséget hozhatott fel annak terén, hogy mi az igényünk, és azt hogyan harmonizáljuk a másokéval. Hogyan kapcsolódunk magunkkal, s, hogyan kapcsolódunk mindeközben másokkal.

A hónap első hetében egy szép Mars/Vénusz szextil, egy ‘pillanat’, amikor vágyak/tettek, a női/férfi princípium egyensúlya leképezve az égen. Használjuk. Klassz nap lehet romantikus találkákra is…

A hét második felében a Mars a Neptunnal kapcsolódva okozhat megint zsibbadtságot, energetikailag leszívhatnak minket a mindennapok, nem mindegy hogyan reagáljuk le azt, ami szembejön velünk. Mivel még a Mars Ikrekben, és jellemzően ez a szétszórtság energetikája is. Igyekezzünk, ha lehet egyszerre egy dologra figyelni, és szűkíteni a tevékenységeinket. A figyelmünket ne szórjuk sokfelé, mert kifulladhatunk. Érdemes ugyancsak józanul mozogni a ‘világban’, a Neptun hozhat kisebb-nagyobb csalódást, vagy hitvesztést, vagy ködöt, vagy megtévesztést. Gyors tranzit, de hathat ránk energetikailag.

A hétvége úgy köszönt be, hogy a Kos Merkúr kap jó fényszöget a Vízöntő Szaturnusztól, kreatív ötlet elindítása, stratégia kidolgozása, gondolataink papírra vetése, fókusz, tervezés, tanulás.

Illetve, épp szombaton a Vénusz és a Jupiter, a Kis és Nagy Jótevő kapcsolódik. Az ilyen állás mindig hoz kellemeset. Ilyenkor azt is szoktuk mondani, vegyünk lottót. Szerencse…, a csoda fényszöge. Ha van olyan, akit megajándékoznánk, mert fontos nekünk, tegyük meg.

A hét végén abba futunk, hogy a Vénusz és Plutó kapcsolódik, erős, intenzív érzetek, esetleg párkapcsolatban leckék, a Plutó mindig azért lép a színre, hogy változzunk.

Ez a hónap egyik fontos fényszögkapcsolata. Üzenete: ha olyan párkapcsolati mintákban vagyunk benne, ami nekünk nem jó, akkor ideje mintát törni. Nem visszaesni, visszatérni a régihez, hanem megújulni ezen a téren is. Mindig tanuljunk abból, ami megesett, és legközelebb eggyel jobb megoldásokat válasszunk.

2. hét

A személyi bolygók nagyon aktívak, pörgős napok, hitünk tesztelve, erőnk, erőnlétünk is. Tudatosan kell irányítanunk az energiáinkat. A Vénusz átlép saját jegyébe, Bikába.

Az április második hete az Újholddal kezdődik Kosban. Elég erős nap lesz, hisz a Nap/Merkúr/Vénusz, Hold Kos jegyében fog sorakozni, így áll be az Újhold. Egyéni utunk, egyéni érdekeink, egyéni céljaink. Egy marsikus Újhold. Még a Mars is vet egy fényszöget a Napra eközben. Ez az energia lehet nagyon kényelmetlen is. Viheti a fókuszt a Vénusszal való együttállás miatt erősen a vágyainkra, a kapcsolódásainkra, kaphatunk esetleg valami lökést a felé, hogy, ha még lenne olyan beégett kötődési nehézségünk, ami gátol a szeretetteljes, kölcsönös kapcsolódásban, akkor újra igazítsunk a hozzáállásunkon. Vegyük észre, hogy mennyit változunk, 2020 januárja óta.

Beláthatjuk, hogy az elmúlt év eseményei kapcsán, sokkal jobban rálátunk most arra, kik vagyunk, s ködösen, de érezzük azt is, mi felé szeretnénk tartani. Egyszerűen energetikailag nem fér bele olyan már az életünkbe, amely toxikus, amely nem méltó, amely alapértékeink ellen hat. Transzformatív, nehéz, az igazságunk, a lényegünk felé hajtó év van mögöttünk.

S a változás nem áll le, itt áprilisban is zajlik tovább elég nagy intenzitással az újraprogramozás.

Épp a hónap közepén, 15-én a Nap és a Jupiter vet szép fényszöget egymásra. Majd egy nappal később a Plutóval kapcsolódik. Tudatformáló napok…

Majd 17-én a Merkúr esik bele a Plutó kvadrátjába, itt figyeljünk, hogy ne küldjünk magunk felé bántó gondolatokat, se ne támadjunk másra. Se ne essünk hatalmi játszmákba. A Merkúr ezen a napon a Jupiterrel és a Marssal szép fényszögben segít abban, hogy a plutó transzformatív energiáit inkább saját terveinkbe toljuk célirányosan. Ne szedjük szét magunkat energetikailag. tartsuk a fókuszt.

A Mars Jupiterrel beállt trigonja segíthet abban, hogy amibe fogunk, abban higgyünk, annak sikerében annak pozitív kimenetélben. A siker fényszöge. Érdemes ezekben a napokban kezdeményezni, nem megrettenni, kezünkbe venni az irányítást. Hinni, hogy, amibe fektetünk, annak lesz gyümölcse.

3. hét

Jegyváltások. Mars Rák jegyébe. A Vénusz után a Nap és a Merkúr átlép Bikába, s ezek mind közelednek az Uránuszhoz, hogy majd őt beérjék az április második felében, és ezzel egy nyomatékot adjanak az Uránusz és Szaturnusz kapcsolódásának.

Ahogy látjuk ezen a héten 4 bolygó lesz a Bika jegyében. Földies energia, s ezek a személyes bolygók besorolva az Uránusz mellé, csatlakoznak az év fő témájához, vagyis, hogy menjenek azok a sémáink, mintáink, amelyek gátolnak minket a belső stabilitásunkban, ami ne lepődjünk meg, ha teljesen más alapokon fog nyugodni, ha elérünk oda, mint, a mit valaha gondoltunk volna.

A Mars jegyet vált, a kissé hektikus Ikrek jegyéből Rák jegyébe, a hangulatiság jobban áthatja majd a dinamikánkat, amíg ebben a jegyben araszol.

Az Uránusz ugyanis sokszor úgy tesz, lebont egy minőséget, és épp az ellentétét teremti meg számunkra, s az lesz az új realitásunk. Lényeg az Uránusznál, hogy a status quo-t megbontja.

A Szaturnusszal kapcsolódva egész évben feszegeti a határainkat. Hol kell még kiigazítás, hogy megteremtsd a belső biztonságodat.

4. hét

A Plutó elkezdi hátráló mozgását. Intenzitás ezzel is fokozódik. Mivel Skorpió Teliholddal is szolgál ez a hét. Készüljünk erős belső munkára, se féljünk elmerülni esetleg félelmekben, minden minket szolgál.

Merkúr/Vénusz együttállás Bikában, nekem olyat mond, hogy merjük kifejezni a szépre való hajlamunkat, merjünk kimondani fontos dolgokat, ha szükséges a kapcsolódásainkban, s nekünk nőknek, merjük kifejezni a bennünk rejlő Szépet.

A Telihold Skorpióban úgy áll be, hogy a Nap szorosan együtt áll az Uránusszal. Erős feszítő energiák, a Hold Skorpióban szemben. Minek kell még omlani bennünk, hogy előbukkanjon az Új? Az Uránusz, s az önmagunk felvállalásának tematikája benne lesz ebben a Teliholdban erősen.

Mindeközben a Plutó épp ekkor kezdi el a hátráló mozgását. A Plutó mindig nagy erőket mozgat. Bak jegy 26. foka körül, ha van bolygónk, akkor ezt az irányváltást erősen megérezhetjük.

Ha volt intenzitás ezekben a napokban, akkor ezzel az még csak fokozódik.

A Merkúr vet egy szép fényszöget a Neptunra a hónap utolsó napján. Az kicsit olyan lesz szerintem, mint egy lágy simogatás, ez után a mozgalmas hónap után, ami főként főként érzelmileg lesz intenzív. Első fele dominánsan Kos energetika, céljaink, majd átcsap a földies Bika jegyébe, az értékeink mezsgyéjére…

Tudatosan kell terveznünk a napokat, a célokat, a helyünket a világban, céljaink helyét a napjainkban, az emberek helyét az életünkben, építő kapcsolatokba tenni. Ha akarjuk, ha nem, ebben az évben, valamelyik életterületünkön be fog állni változás, hogy milyen mértékű, az csak a mi felelősségünk, az csak rajtunk áll. A növekedés éve ez, ha jól használjuk az energiákat. A fókuszt tartani, még, ha olykor ki is billennünk, és figyelni az érzéseinket, testi jeleket, érzeteket, melyek mutatják mi nekünk a jó és mi nem, s ezzel navigálnak minket egy teljesebb, autentikus énünk, s út felé.

Ez az út nem rajtunk kívül fut, hanem bennünk. S belőlünk is fakad.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s