Az a minta, amely abban a pillanatban rajzolódott ki az égen, amikor megszülettünk, lelkünk kozmikus lenyomata.

Abból is az aszcendens nagy jelentőséggel bír. Az aszcendensünk úgymond az ablak a világra, az, ahogy mások látnak minket, a maszkunk, a fizikai felépítésünk, kinézetünket erősen meghatározza milyen jegyben áll.

Mivel én is Skorpió aszcendensű, életem közepére már kezdem érteni, hogy mi a terv, s átélni a mélységét, magasságát annak, amit a Skorpió minőség ad vagy adhat.

Merthogy minden jegy szülötte csoda, s a Skorpió is: élete fonalát a fejlődésbe vetett hit adja, az átalakulás, átalakítás lesz az egyik erőssége, ha mer változni.

Született alkimista.

Gyermekként inkább az elmélyülés, magány, mint a játék/játékosság vagy önfeledtség jellemzi. A Skorpió tekintete komoly, mágikus, szuggesztív, mindenbe és mindenkibe bele akar látni. Nagyon dinamikus és erős egyéniség.

A Plutó és Mars uralja a jegyet, ezért a két bolygó elhelyezkedése a képletben mutatja egyébként, hogy milyen életterületen tapasztalhat majd meg esetleg kihívásokat, vagy megpróbáltatásokat az egyén, s szélsőségeket.

Merthogy azokon keresztül tud leginkább fejlődni. Nehézségeiből erőt formál, s, ha azt be tudja csatornázni valami olyanba, amivel átalakít, transzformál, akkor könnyen megtalálja az egyensúlyát, és mélyül, magasabb énje felé fordul. Ha nem, könnyen abba sodródhat, hogy elszigetelődik, s bánt mást, vagy bántja magát.

Lelkiség, szenvedélyesség, merészség, érzékiség, végletesség, elmélyülés, szívósság, kitartás, keménység.

Amiben van, azzal egyedül van.

Az életet a végletekig kiélvezi, vagy a végletekig megtagadja. Halál, elmúlás, újjászületés, ezt kell folyamatosan átélnie, ezért egyik legjellemzőbb tanulófolyamata az elengedés.

Meg kell tanulnia, hogy a dolgok nem halnak meg, csak változnak. Minél inkább ragaszkodik valamihez, annál inkább távolítja el magától.

Ha erre rájön, egyik erőssége lehet a megengedés és elengedés művészete, amely képességnek a mélységeit és magasságait aztán másoknak is átadhatja…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s