Ami segíthet nekünk elrugaszkodni a hétköznapoktól, azon túl, hogy bezárult a világ, és mindenki ünnepel, az a Bak MERKÚR és Halak NEPTUN közötti szépséges kapcsolódás, ami épp most odafent…

Ami éppen azzal egyenlő: nem az tart meg minket, amit az anyagban tapasztalunk, hanem az, amit azon túl érzünk… A Szenteste mindig meg van hintve ezzel az érzettel és a karácsony körüli napokat erősen megfesti, mindig is, de most méginkább. mert most…

A Bak NAP is, bár tágan, de vet szép fényszöget URÁNUSZra és JUPITERre, csak rajtunk múlik, hogy át tudjuk-e élni-érezni, miben rejlik számunkra a növekedés lehetősége, felismerjük-e mit tanulunk, miben vagyunk, s milyen távlat felé tarthatunk, s, hogy mi nekünk most a szabadság-szabadságunk….

Nagy szavak, tudom…

De, mivel sok felettünk a Bak energia, ezt most megengedem magamnak… Merthogy a Bak jegyben ott a Szentség érzete… s ez évben az Ünnep úgy telik, hogy ez velünk…, a napi munkát letettük, de a belső munkát nem, hisz…….. beállt a SZATURNUSZ/URÁNUSZ kvadrát 2 nappal ezelőtt, ez évben immár harmadszorra. De most úgy, hogy SZATURNUSZ már direkt mozgásban, az URÁNUSZ még hátrál, ezzel a Szaturnuszi hatás erősebb: egyszerűen nem lehet elnézni amellett, aminek muszáj elköteleződnünk, ami a feladatunk, a felelősségünk, azt tartani kell, emellett törnénk ki, rendeznénk, szabadulnánk a régi kötöttségeinkből, korlátainkból, komfortzónából, de mindezt most csak úgy lehet, ha a következő ‘talaj’-t a lábunk alatt már valamennyire érezzük, s tartjuk a tartandót is, a kondicionáltságunkat. Ami adott, s a köré, tudjuk építeni, még, ami nekünk fontos, s, amit már nem engedünk.

Merthogy, az URÁNUSZ Bikában, azt üzeni, végre, hozd le az anyagba, éld meg, teremtsd meg itt lent is az egyediséged, ami a lényegedet adja, amivel kitűnsz, ami felszabadít, de mindez most nem megy 2 perc alatt.

De talán nem is baj, merthogy a folyamat, amin átmegyünk/átmentünk ez évben, a huza-vona, hogy mi a jó nekünk, és mi már nem, mi működik és mi már nem, még zajlik, változunk, zajlik a nagy Re-set, áthuzalozás, ahogy már sokszor jeleztem, ez évben lehetőségünk volt 1-2 életterületünkön új módon működni, ha éltünk ezzel, már velünk ez az Új, ha még nem, akkor még tehetünk, mert beáll majd még ez a fényszög jövőre is, de… ennyire egzaktan már nem…

Szóval, ha lehet, ebben a csendben, most nézzünk rá, mi lett diszfunkcionális az életünkben, s mi nem adja a Szentség érzetét, mibe nem tennénk már… Ha meg van, mi az, akkor tegyük le…. Hogy legyen tér végre az Újnak, az Új önmagunknak, az új működéseinknek…

Merthogy az Uránusz Bikában, vénuszi jegyben, a Vénusz pedig ezekben a napokban rátapadva a Plutóra. Amikor egy ilyen gigantikus bolygó személyes bolygóval kapcsolódik, akkor nem kerülhetjük el a belső munkát, akkor, amikor a Vénusz hátráló mozgásban, akkor pláne nem.

Vénuszi területeken (lista alább) most érezhetünk nyomást, nyomatékot, erős leckét, akár furcsa, indokolatlannak tűnő félelmeket, a Plutó mindig visz le mélyre, mindezt most a Vénusszal karöltve azért, hogy mélyebben megélhessük milyen a kapcsolatunk magunkkal, vagy Másokkal, vagy a szeretett Másikkal. A Plutó mindig oda viszi a fókuszt, ahol nincs meg bennünk az (ős)bizalom, ami egykor elveszett (akár lehetséges, nem is ebben az életöltőben, hanem jóval előtte). Figyeljünk tehát, mi fut át rajtunk. vagy miben vagyunk, milyen mélységeket élünk meg…

S MIT NYIT MEG ELŐTTÜNK AZ A MÉLYSÉG…, MIT LÁTUNK MEG EKÖZBEN…

(A Plutó analógiája az aranyásás, hogy a felszín alá megyünk…, nem ragadunk meg ott, odafent, merünk mélyülni…, ezzel olyat lelni, ami számunkra érték vagy kincs, ami eddig akár rejtve volt – a félelmeink nem engedtek hozzá – , de a miénk)…

Ha hátrál a Vénusz, akkor megtörténhet az, hogy régi helyzetek találnak meg minket. Mintegy tesztelve hol tartunk most. Ne billenjünk vissza a régi működéseinkbe. Vegyük észre, hogy másként látjuk már magunkat, s nem a régi módon működünk. Változtunk. Tehát bármi helyzet jön, ami megnyom bennünk olyat, ami félelemmel társul, az elkövetkező hetekben, amiben helyt kell állni, álljunk meg egy pillanatra és vegyük elő azt az új eszköztárat, amit 2021 folyamán raktunk össze.

A MAGUNKKAL VALÓ KAPCSOLATOT A SZENTSÉG ÉRZETE KELL, HOGY KíSÉRJE.

Belőlünk ered minden kinti tapasztalás és kapcsolódás. Emiatt magunkon kell kezdeni, ha értéket, értékeset szeretnénk tapasztalni odakint. (vénuszi területek: szerelem, érzelem, érték, önértékelés, női energiák, pénz, anyagiak, társas kapcsolatok, barátságok, szerelmek, ismeretségek)

És vénuszi kérdések, amiket nyomogathat most a fenti bolygóállás, ezért lehet, nem könnyű: Hogyan fogadunk be energiákat másoktól?

Hogyan szeretünk és hogyan szeretünk szeretve lenniHogyan kapcsolódunk másokkal?Milyen a kapcsolatunk a pénzzel?

Hogyan kapcsolódunk rá energiákra magad körül?Mennyire tudjuk elfogadni, ha kapunk, s, hogyan, miképp adunk másoknak?

Mennyire, és hogyan tudunk kötődni, hogy alakulnak a kötődéseink?

Milyen szép, hogy a karácsonyi időszak épp e fenti témákban mindig is segít, hiszen van tér és idő, hogy elmélyüljünk a magunkkal és másokkal való kapcsolódás MÉLYSÉGÉBEN…

*Neptunk-Merkúr szextil*Vénsuz-Plutó együttállás*Szaturnusz-Uránusz kvadrát

G. Klimt: Beethoven frieze (1901)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s