Az embernek harmóniában kell élnie önnön természetével. Ehhez előbb meg kell ismernie önmagát, majd a felismert igazságokhoz kell igazítania az életét.
C. G Jung

2020 márciusának végén volt egy érdekes bolygóállás, mégpedig a Sazturnusz együttállása a Marssal, Vízöntő 0. fokán, akkor leállt a világ (2020.03.31.), plusz a Szaturnusz tett egy rövid (3 hónapos kanyart akkor – mintegy Trailer-ként az elköv. 3 évre nézve) Vízöntőben akkor, mielőtt visszatért Bakba (2020. júliusban), s ezzel azokban a hetekben ráláthattunk, mi vár ránk, milyen tendenciák: szűkítés, távolság(tartás), új szabályok, korlátok, innovatív módszerek a távolságok áthidalására, a networking fontossága, és sorolhatnánk, sorolhatnánk mindazt, ami azóta a realitásunk, amit azt gondoltuk, soha nem tudunk majd megugrani, de igenis, meg tudtuk, mert muszáj volt, erős szaturnuszi hatásokkal teli évek mögöttünk, és előttünk. Igazi stresszteszt volt 2020, a nagybolygók mind Bakban sorakoztak, és préseltek ki mindent, belőlünk, amit csak (jónak) láttak.

2021-ben másként, kicsit levegősebb energiákkal, volt pár simogató, kellemes időszak is, nem sok, hisz elég erős bolygókapcsolatokkal volt teli ez az év is, erős uránuszi fordulatokkal terhelt hetek időnként, sokaknak csúszhatott ki a talaj némely életterületünkön a lábuk alól, hogy aztán kitapinthassák a következő biztosat. Talán ez az év méginkább rámutatott, milyen nagy szerepe van annak, hogyan gazdálkodunk az energiánkkal. Milyenek a belső erőforrásaink, s hogyan tudjuk előhívni azokat, a megfelelő pillanatokban, mennyire vagyunk rugalmasak, hajlékonyak, és általában mennyire vagyunk jóban magunkkal. Mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy mi nekünk a jó. Ezt értve elsősorban egyéni életünkre, de mivel ‘Minden Egy’, ezért, vetítsük csak ki nyugodtan ezt a kollektívre is. Mi nekünk a Jó? Mi a jó, a helyes irány, az igaz irány most az emberiségnek?

A kollektívben zajló folyamatokat szerintem mindenki érti, értelmezi, a Halakban járó Neptunnal meglátjuk az események mögött levő tendenciákat, amelyek olykor nehezen értelmezhetőek, hiszen az egyik valóságunk a kinti, a másik, amit a social média felületeken élünk. Ki-be járunk a kettő között. Ez az új realitásunk. Egy újfajta dualizmus.

2022, egy minket tengelyben tartó Bak Újholddal indult (01.02.)…,

… ami azért jó, mert a Bak energia már meg sem kottyan nekünk, hozzászoktunk 2017 óta, és most mesteri módon használhatjuk a tanultakat, a napokban arra, hisz a Hold/Nap összekapaszkodik (AZ ÉRZET ÉS AZ AKARAT), hogy haladjunk előre, hogy tervezzünk, hogy tartsunk kitartóan a felé, ami nekünk fontos, hogy szanáljunk ki olyat, amivel már nem akarunk egyáltalán foglalkozni. Minek érdemes komolyan elköteleződnünk, komolyan, megfontoltan. Az Uránusszal szép kapcsolódásban ez a Holdállás, új tervek, új célok, új hozzállások.

Erős évkezdés, azért is, mert a december azzal végződött, hogy ….

…. hátrált a Vénusz, és a Plutóval szorosan együtt.

Bak jegy megintcsak, amiben haladnak. Egész januárban, bár az együttállás enyhül, de a Vénusz hátrál továbbra is, egészen január 28-áig. Figyeljük, mi ér minket, főképp párkapcsolati téren, de egyéb kapcsolatainkban is. Anyagiak, és pénzzel való kapcsolat ugyancsak erős fókuszban…

Ismerjük fel, hogy bármi ér(t) minket odakint, az belőlünk indul(t) ki.

Azt akarja ‘az univerzum’ elérni, hogy a vágyott kapcsolatot elérjük magunkkal. Ez aztán meghozza a vágyott kapcsolatot Másokkal is. És a világgal. A Plutó most kiszorít, felborít, leépít minden olyat, ami romboló, mérgező, vagy idejétmúlt, s mindazt, ami nem a miénk. Legalábbis ez a törekvés, ezért sokak érezhetik, hogy most nehéz(kes). Főképp, mert a Merkúr is melléjük állt, még hó végén, és erős revízió zajlik. Régi helyzetek bukkanhatnak fel a láthatáron, vagy barátok, szerelmek. S azt érezhetjük, hogy változtunk. S ez a sok erős Bak energia megtart minket. Másként reagálunk. Nem ismétlünk.

A Vénusz és Plutó analógiája nekem, leginkább az, hogy tisztában vagyok az értékeimmel, s azzal aki vagyok. S, ha még nem teljesen, akkor épp ezt nyomogatják most rajtunk ezekben a januári hetekben, mások.

A Vénuszról még annyit, hogy január 9-én együtt áll a Nappal majd. Vénusz/Nap együttállás, az az, megintcsak, hogy nézz rá, mire vágysz. Tudatosan mi felé tartanál. Egy vénuszi ciklus vége ez. Nézz rá, miben voltál, 4 éve, 8 éve, ilyenkor. Akkor is Bakban épp itt volt ez az együttállás januárban, talán olyat találsz az idővonaladon, ami egy ciklus végét, vagy kezdetét jelezte, érdekes lehet, talán felismersz olyat, ami mostani helyzetedben (tovább)segít. Mérföldkő volt, és felismered, most is mérföldkő előtt állsz.

A Merkúr mindazonáltal továblépett január 2-án Vízöntőbe, ha nem kezdene hó közepén hátrálni, akkor azt mondanám, hogy elő az ötletekkel és azok megvalósításával, most. Igy viszont, inkább azt, hogy várjuk meg, amíg lefut

a Merkúr hátráló időszaka…

… (02.03.), még Bakba is visszahátrál, sőt a Plutóval való együttállásba is újra belefut, február eleje előtt ne kezdjünk inkább még új projektbe, datáljuk akkora. Viszont nagyon erős mentális energia, ami velünk, sok üzenet. Kikommunikálhatunk olyat, amit eddig nem. Plutó/Merkúr az erős, figyeljünk a dinamikára, ahogy közlünk másokkal, bármit, tényeket, igazságokat.

A Plutó évente egyszer a Nappal is együttáll, most ez január 16-án lesz. Sokat beszélek a Plutóról, ugye? Igen, ez a hónap abban telik, hogy, bár

… nem Skorpió hónapot élünk, de velünk lesz a jegy mélyítő, transzformatív ereje.
A Rák Telihold…

hó közepén (01.17.) is kapcsolatban lesz a Plutóval, szemben áll majd vele. Jó kis intenzív Teliholdra számíthatunk. Erős intuitív pillanatokra bizonyára. Ami segít tovább, hogy mélyüljünk el az érzéseink milyenségében.

A hónap egyik nagy eseménye, hogy

…az Uránusz direkt mozgásba vált.

Ezzel minden nagybolygó direkt mozgásban lesz. Az Uránusz így erősebben hat majd. Fordulatok, hirtelen események, gyorsulás…, tavaly ebből már kaptunk ízelítőt, így hogy, …

ne feledjük, a Szaturnusz és Uránusz kvadrátja még fenn az égen.

A működésünket úgy kell átszabnunk, hogy biztonságban érezzük magunkat, de ne a Régiben. Ebben senki nem tud nekünk segíteni. A biztonságon nem anyagban biztonságot értek, hanem érzelmi biztonságot elsősorban. Amiből most sok kell…

Amit még kiemelnék a januári események közül, az

a Holdcsomópontok jegyváltása…

…Ikrek-nyilas tengelyben volt az elmúlt két évben, most Skorpió-Bika tengelybe lépnek. Ezek olyan jelölők, hogy rámutatnak, milyen tematika lesz erősen jelen az életünkben, ami mindent áthat. És milyen életterületen, a képletünktől függ, épp hol járnak, erről későbbiekben írok, de azt röviden, hogy a Bika jegy, az az, megintcsak, hogy mi nekem az érték, a pénzügyeim, amit birtoklok, s annak a biztonsága, az anyagi világ(om), ami körülvesz, versus az én belső transzformatív erő(im)ben rejlő belső biztonság, bizonyosságaim, s ami engem áthat, a lényegem.

A Mars is belép Bakba…

… januárban (01.24.), ami érdekes lesz, hogy halad a Vénusz felé. Ami februárban abba fut, hogy egymás közelségében lesznek egzaktan is. Ez mindig szép. Bakban, is szoros. Érdekes energetika, a párkapcsolatokra nézve. Mondjuk Bakban, nem áradás, inkább fókusz. De erről majd februárban.

Mindezeket itt fent körüllengi az az új érzet, hogy végre a Jupiter nem a Szaturnuszt támogatja Bakban, Vízöntőben a rendrakásban (mint tette ezt az elmúlt két évben), hanem végre saját jegyében hathat természete szerint. Tehát jót tesz velünk. Elsimít olykor nehezet, puhíthatja az érzeteket, a sok leckének, amit most megélünk, értelmet adhat, s nyújthat szép pillanatokat. Amikor tavaly pár hétre Halakban volt a Jupiter a naplómba egyik napon, épp a belépés napjaiban ezt írtam, “átjár az optimizmus”. Valami ilyen…

Hiszem, hogy a Vízöntő-korszak küszöbén vagyunk, 2022-ben (is, mint az elmúlt 1-2 évben már) új érzetek jönnek. Aki nyitott, érzi…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s