• Bea asztrológiai rálátása az életemre más szemszögbe helyezte az aktuális nehézségeimet, és így segített kívülről jobban rálátni azokra. Nagyon lelkiismeretes, alapos elemzést kaptam, emberi jó szavak és női bölcsessége, együttérzése kíséretében. Dóra
  • Tudom, hogy nincsenek véletlenek. Mint ahogy az is sokszor bebizonyosodott már, hogy az emberek akkor és úgy érkeznek az életünkbe, amikor nekünk arra a legnagyobb szükségünk van. Beát nagyon régóta ismerem, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, lépett közbe, karolt fel és segített át a pozitív pszichológia segítségével életem egyik legnehezebb szakaszán. Bármi is történik ezután, velem maradnak a tanácsai, a gyakorlatok és az élmény, hogy valaki igazán figyelt rám és őszintén segíteni akart. Ildikó
  • Az elemzést teljesen magaménak éreztem így, hogy a beszélgetésünk alatt meséltem az életemről, minden a helyére került. Azokra a kérdéseimre is választ kaptam, hogy miért is így történtek a dolgaim, mik azok a tulajdonságok, amik engem jellemeznek, és hogyan tudom ezeket a mindennapi életemben használni. A konzultáció sok mindenben megerősített, elgondolkodtatott és útmutatást adott, pontos, korrekt képet kaptam önmagamról, a képességeimről. Amit őszintén köszönök neked, és hálás vagyok érte. Beáta
  • Először az ismerőseimtől hallottam Beáról… Aztán jött a karantén, és Bea nagyon kedvesen, emberségesen felajánlotta asztrológiai szolgáltatásait arra az esetre, ha valaki úgy érzi, hogy segítséget szeretne kérni a karantén során felmerült problémáival kapcsolatban. Ekkor beszéltem először vele… Rögtön megfogott a kedvessége, és mivel már számtalan helyen voltam asztrológiai elemzésen, Bea tudását is rögtön értékelni tudtam. Mondhatom csillagos ötös! Azóta már kétszer voltam nála személyesen is elemzésen, nagyon sokat segített, együtt bogoztuk ki kérdéseim hátterét… Ő biztatott például arra, hogy kezdjem el a hangtálas kezeléseket. Elkezdtem. Működik. Hálásan köszönöm finom energiáidat és magas szintű asztrológiai tudásodat. Ilona
  • Azért kerestem fel Beát, mert szükségem volt visszacsatolásra, hogy jó-e az irány, ami felé elindultam. Ő megerősített ebben. Nyugodt, higgadt, érzelmekkel teli beszélgetés lett a kettőnk találkozásából. Későbbiekben sokszor felidéztem az elhangzottakat. S vittem magammal. Olvasom Bea írásait is. Nagyon jó önigazolásnak, mert én is érzem a hullámokat, az energiákat, amelyeket az egyes bolygóállások keltenek. Rita
  • Bea asztrológiai elemzése háttértámogatást tud nyújtani a saját személyiségünk mélyebb megismeréséhez, az abból fakadó feladataink, időszakos leckéink áttekintéséhez. Segít eligazodni az aktuális nehézségeink útvesztőjében és rámutat arra, hogy mely területeinken szükséges fejlődni a számunkra legjobb megoldás érdekében. Ha szeretnéd jobban megismerni önmagadat, a mozgatórugóidat, szeretettel ajánlom Beát. Andrea

  • Szeptemberben jártam nálad egyedül, és a párommal is, három ülésen keresztül követtél minket. Most sokkal több bennem az életenergia, öröm, remény, önbizalom, kapcsolódási szándékl!!!!! Sokkal kevesebbet foglalkozok a nagybetűs VILÁG-gal, hogy végleg minden elcsesződött, vagy még “megmenthető”, hogy ez az én dolgom-e, vagy sem… Apró, hétköznapi megélésekre, tapasztalásokra, cselekvésekre igyekszem fókuszálni, amik abból fakadnak, hogy törekszem spontán reagálni arra, amit érzek belül és tapasztalok a külvilágban. Erősödik bennem, hogy minél teljesebben odaadjam magam bármilyen helyzetnek, ami jön, mert rádöbbentem, hogy nem a tökéletessé válás a cél, hanem, hogy akár tökéletlenül is, de lehetőleg önazonosan létezzek…, és így lépkedjek előre, jobbra, vagy balra, esetleg hátra, (megengedve a “hibákat”), de nem bezárkózni, lebénulni, halogatni, kevesebbet ragaszkodni, kibírni a hullámzást türelemmel…, nem beleragadni a múltba és nem túlaggódni a jövőt. Hogy itt tartok/tartunk most, abban kétségtelenül komoly hatása volt a veled megélt 3 hetes közös időszaknak, mindannak amit szerettem/szerettünk volna és megkaptam/megkaptunk, amire nem is számítottam/számítottunk és megadatott és persze, annak is, ami ott nem érkezett még meg… Emlékszem, mennyi információt zúdítottál rám/ránk. Jegyzeteltem is, mint egy szorgos kisdiák! Azóta jónéhányszor vissza is olvastam és időről-időre összeállt a fejemben vmi…De ennél sokkal-sokkal mélyebb élményt és több muníciót adott: -hogy engedted a közös folyamatunkat olyan módon koreografálni, amire nekünk is volt ráhatásunk (külön-külön, majd együtt); – hogy egyenrangú kapcsolódást tettél lehetővé, nem vmiféle külső szakmai presztízshez ragaszkodtál, és korrigáltál, ha olyan visszajelzést adtunk (pl. az én aszcendensem módosítása); hogy megtartottad a biztonságos teret számunkra, amikor együtt voltunk nálad; hogy arra fókuszáltál, hogyan fogadjuk be a másik legmélyebb valódiságát, tudatosítsuk, érezzük át, ki is ő valójában és így próbáljunk kapcsolódni egymáshoz; és hogy hagytál bennünk annyi “hiányérzetet” is, hogy mi magunknak kelljen önállóan tovább vinnünk a folyamatunkat… Szabolcs

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s